Imádok a vízben lenni nyáron, nem is volt kérdés, hogy megrendelem ezt az újdonságot. Hamar megérkezett, remek a minősége. Alig várom, hogy kipróbálhassam a strandon is. Lehet, még több színben is rendelni fogok, így mindenkinek lesz majd a családban.
Németh Piroska – Szeged
Volt korábban már matracunk, de azt kész kínzás volt kivinni a standra. Ez a függőágy kicsire összehajtható, ugyanakkor jól lebeg a vízen. Még csak a kerti medencénkben próbáltuk ki, de már ott is szuper volt rajta lebegni.
Orgoványi Imre – Csákvár
Gyerekeimnek rendeltem, örülök, hogy többféle színben is volt. Odáig vannak a strandért, így biztosan egész nyáron velük lesznek a matracok. Tényleg könnyű őket felfújni, ráadásul az áruk is kedvező volt.
Antal Lajos – Maglód
Jó, hogy végre úgy pihenhetek a vízen, hogy közben érzem a habokat. Gyorsan megkaptam a csomagot, minden rendben ment. Elég nagy a mérete, párom is elfér rajta, ugyanakkor összetekerve nem jelent terhet elvinni bárhova.
Kissné Szabó Beáta – Apc
Nyáron szinte mindig vízközelben vagyok, így ez a matrac hű társam lesz a melegben. Végre otthon hagyhatom korábbi nagy gumimatracomat. Igazán praktikus találmány, ezért az árért nem találni jobbat.
Szekeres Tamás – Kalocsa
Amikor megláttam a videón és a képeken, egyből beleszerettem ebbe a függőágyba. A rózsaszínből és a narancsból rendeltem magamnak és lányomnak. Jó lesz majd együtt lebegni a kánikulában a hűs vízben.
Nagy Mariann – Budapest
A strandszezonban nincs is annál jobb érzés, mint a hűs vízben pihenni. A hagyományos matracok viszont sokszor ormótlanok, sokáig tart felfújni őket, legtöbbjükkel nem tudjuk élvezni közvetlenül a frissítő vizet.
Fedezd fel az idei év újdonságát: a felfújható vízi függőággyal maximális kényelmet élvezhetsz fürdés közben. Ezzel a zseniális hálós matraccal kicsik és nagyok is örömmel pihenhetnek.
A vízi függőággyal fürdőzhetsz és lebeghetsz a vízen egyszerre! Nem túlzás, hogy ez a különleges matrac a nyár egyik legnépszerűbb találmánya . Akár strandon, házi medencében, tóban, tengeren vagy a víz mellett kívánsz lazítani, ez az ötletes eszköz garantáltan feldobja a hűsölést!
Mitől jobb, mint a normál matracok?
A matrac fej és lábrészénél felfújható, vinil anyagú párnát találsz, kettő között pedig egy háló van, amin keresztül folyamatosan élvezheted a hűs vizet.
A nagy és nehézkes matracokkal ellentétben sokkal hamarabb felfújhatod. Ezután már csak annyi a dolgod, hogy lebegj és lazíts a víz tetején, ameddig csak jól esik! Használat után kompakt méretűre összetekerhető. Felfújt állapotban is könnyű hordozni, így mindig nálad lehet.
A függőágy kinyitva 110x80 cm-es méretű, felnőttek és gyerekek számára is alkalmas. (fontos: úszni nem tudó gyermek esetén csak felügyelet mellett ajánlott használni a matracot)
Ideális családoknak, baráti társaságoknak egyaránt
Képzeld el, milyen jó lesz úgy sütkérezni a meleg nyári napokon, hogy közben éri a víz tested nagy részét!
Akár hason vagy háton fekve pihensz, minden helyzetben teljes komfortban érezheted magad a vízi függőágyon. Lazulj el Te is rajta egyedül vagy a barátaiddal, családtagjaiddal és tedd még szebbé a nyarat!
A vízi függőágy prémium, tartós vinil anyagból és hálóból készült
Élvezd a nyarat vízi függőágyban! Ez a vízben és vízparton is használható pihenő alkalmatosság biztosan feldobja a forró napokat!
A felfújható függőágyat most 5 különböző színben (kék, rózsaszín, piros, narancs, citromsárga), szenzációs árral érheted el oldalunkon.
Használd a lenti űrlapot, add le rendelésed most!